Keresés ebben a blogban

JSON Variables

Balesetet okozott egy szabálytalanul közlekedő teherautósofőr a 351-es számú úton

A sofőrt a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közúti közlekedési baleset okozásáért három hónap időtartamra eltiltotta a vezetéstől, illetve harmincezer forint pénzbírsággal sújtotta - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy közlekedési balesetben folytatott helyszíni szemlét, mivel egy 40 éves sofőr szabálytalanul közlekedett a tehergépkocsijával a 351-es számú úton. A férfi úgy haladt, hogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, és nem biztosított elhaladási elsőbbséget a kereszteződésben, egy jobbról érkező teherautónak, melyek következtében összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt a két járműben szerencsére csak anyagi kár keletkezett.

A hatóság a sofőrt eljárása során három hónap időtartamra eltiltotta a vezetéstől, illetve harmincezer forint pénzbírsággal sújtotta. (Fotó: police.hu)