A győri rendőröket egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínére riasztották.
Egy 24 éves bársonyosi nő Győr felől az M1-es autópálya irányába közlekedett személygépkocsijával a 81-es számú főúton, Győr külterületén. Útja során az „Előzni tilos!” jelzőtábla utasítása ellenére a sofőr az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban autója felett az irányítását elvesztette, és az úttestet elválasztó terelőszigetre hajtott, ahol egy jelzőtáblának ütközött. Ezt követően a gépkocsival az útról letérve egy vízelvezető árokba hajtott, majd onnét tovább sodródva egy fának csapódott.
A balesetben a gépjármű vezetője, valamint 24 éves győri utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja. (Fotó: police.hu)