Keresés ebben a blogban

JSON Variables

Tömegszerencsételenség történt Szegeden

Tömegszerencsétlenség okozozása miatt indult eljárás a hétfő délutáni szegedi baleset ügyében. Több mint tízen megsérültek - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset 14 óra 40 perc körül történt a Bem utca és a Dobó utca kereszteződésében. Egy személygépkocsi a Dobó utcából kikanyarodva nem adott elsőbbséget az éppen odaérkező autóbusznak. A járművek összeütköztek, végül a busz egy fának csapódott.

Az első adatok szerint a balesetben tizenegyen sérültek meg.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták, a forgalom a környező utcákban halad.

Szabó Szilvia, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen az MTI-nek elmondta, a sofőr ellen - aki az első adatok szerint könnyű sérüléseket szenvedett - tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás.

A 20-as busznak a belvárosból a Vadkerti tér felé tartó egyik járatát érte baleset. A busz eleje a vezető felőli oldalon a fának ütközve teljesen összeroncsolódott - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A busz vezetője beszorult a járműbe, őt a műszaki mentést végző szegedi hivatásos tűzoltók szabadították ki - írta a katasztrófavédelem a honlapján. (Fotó: police.hu)