A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.
A vármegye útjain 2023. március 20-a és március 26-a között 58 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor húsz ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik. (Fotó: police.hu)