Keresés ebben a blogban

JSON Variables

Négy személyi sérüléssel és kilenc anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain a rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel és kilenc anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül több eset azért következett be, mert a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet az időjárási- és útviszonyokra.

Egy 29 éves nagyacsádi férfi közlekedett személygépkocsival a 82-as számú főúton Győr irányába 2023. május 14-én 12 óra 20 perc körül. Útja során a sofőr vélhetően autója sebességét nem az időjárási- és útviszonyoknak megfelelően választotta meg, így egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette irányítását a jármű felett, és az útpadkára hajtott. Ezt követően az autó egy jelzőoszlopnak ütközött, majd a tengelye körül megpördült, és az út melletti vízelvezető árokba csapódva állt meg. A balesetben a gépjármű vezetője, illetve 28 éves utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Szöveg és fotó: police.hu